Szeitz István: Pest legjobb hentesboltja

Hétfő reggel volt, és hétfő reggel mindig kígyózó sorok álltak Pest legjobbnak mondott hentesboltja előtt, ugyanis a szájról szájra terjedő hagyomány szerint ilyenkor érkezett a legszebb húsáru. Hogy a bolt pontosan melyik pesti kerület melyik utcájában helyezkedett el, azt már senki sem tudja, ugyanis volt idő, amikor Soroksártól a Rózsadombig mindenki egyszerűen csak úgy emlegette, hogy Pest legjobb hentesboltja, s így nem kellett senkinek külön elmagyarázni, hogy miről van szó, hogy hol található.

malac

Szóval hétfő is volt és reggel is, így a borítékolható rengeteg vevő akkor sem maradt el. Semmi különös nem történt, minden úgy folyt, mint egy átlagos hentesnél: a vevő kért, a hentes vágott, szeletelt, csontozott, hártyázott, mérlegelt, csomagolt, majd a füle mögé tolt ceruzát a keze ügyébe véve a papírba göngyölt húsra írta az árat.

– Jó reggelt kívánok, kedves hentes úr! – köszönt illedelmesen egy idősebb asszony, miután sorra került, s a pulthoz lépett.
– Önnek legyenek mondva hasonlóan szépek! – mosolygott vissza üdvözlésképpen az eladó, aki hentes és mészáros is volt egyben, de inkább hentes. – Mivel szolgálhatok önnek?
– Körömpörköltet főznék az uramnak, adjon nekem egy kiló körmöt!

A hentes elhúzta a hűtőpult üvegét, s már nyúlt is az áruért.

– Egy kiló disznóköröm a hölgynek, már adom is, csak egy perc…
– Elnézést, azt hiszem, hogy félreértett. – vágott a fehér ruhás eladó szavába az asszony. – Én nem disznókörmöt kértem, de nem ám!
– Hogyan? Hiszen az imént volt olyan kedves említeni, hogy körömpörköltet kíván szervírozni a mélyen tisztelt férjének.
– Valóban, – így az asszony – azonban korántsem disznóból! – miközben mutatóujjával kopogtatni kezdett az üvegen, és még ezt is hozzátette: – Há-há! – olyan hangsúllyal, mintha valakit valami fondorlaton kapott volna épp.

A hentes ekkor a legnagyobb léleknyugalommal kivette a ceruzacsonkot a füle mögül, a radíros felével megvakarta a tarkóját, majd visszatéve az írószert a helyére előredőlve a pultra könyökölt, s a vevőjére nézett.

– Mondja, maguk miféle körömből szokták készíteni a körömpörköltet?
– Természetesen olyanból, amiből való. Varjúkörömből. – bámult az asszony elégedetten a hentes és mészárosra. Az körbenézett, hogy nem veszik-e valahol videóra, majd nagyon komolyan a nőre szegezte a tekintetét, s higgadt hangon így szólt.
– Kizárólag disznókörmöt tartunk.
– Azt nem kérek, viszontlátásra! – azzal az idős asszony sértődötten sarkon fordult, s kiviharzott a boltból. A következő vevő – egy kapitány sapkás úr – kissé türelmetlenül lépett a pulthoz.

– Véletlenül fültanúja voltam a beszélgetésnek, – kezdett bele a mondandójába köszönés nélkül – gyakran fordulnak meg itt ilyen hülyék?
– Nem, szerencsére nem jellemző. – válaszolt a hentes. – Mit adhatok?
– Csontozva kérek másfél kiló birkaszárnyat. – majd hátranézett az imént távozott asszony után, és csóválni kezdte a fejét, hogy tönkre van téve a reggele, mert belebotlott egy félkegyelműbe.